007./    Stoppal... csuhában

     Alig akad olyan ember, aki életében ne stoppolt volna és legtöbben, ifjú fejjel vágtunk neki a messzinek, nem is azért, mert még nem volt jogsink, vagy kocsink, hanem a brahi kedvéért. Én l6 éves voltam, amikor először útnak eredtem, de annyi kurázsi nem volt bennem, hogy egyedül induljak el, vagyis inkább eszembe sem jutott volna a kóborlás, ha nincs egy barátom, akinek olyan ötletei voltak - már akkor is - , hogy a leggátlástalanabb embernek is felállt a szőr a hátán, amikor elövezette. Nem csoda, hogy ma, egy jól menő reklámcég tulajdonosa, ahol a meghökkentés varázserő, és a fickó bírja pucával. Amikor már eldöntöttük, hogy vándorként vágunk neki az Államok legszebb helyeinek, egyszer csak kibökte: tudod mit? Menjünk csuhában! Ne ijedj meg, nem tiltja a törvény, a barna kapucnis csuhát minden jelmezkölcsönzőből kiveheted, maszkabálban sokszor felveszik, és filmekhez, színdarabokhoz is elengedhetetlen de nekünk, - az út szélén dekkolva - holtbiztos sikert jelent majd. Örült ötlet volt annál is inkább, mert nem kaptam vallásos nevelést és még egy jól összefogott imát sem tudtam volna elmondani, nemhogy a - bigott hivők által jól ismert latin szövegeket. Ö mindenre gondolt és egy - két olyan köszöntést, mondatot bemagoltunk, ami akkor sem buktathat le bennünket, ha szakértővel akadunk össze. Aztán eljött a vakáció, és mi nekivágtunk. A csuhát a hátizsák aljára tettük, mert ha a szüleink meglátják, biztos lett volna, ne mulass. Az első fuvarra fél óráig vártunk, mire egy fickó felkegyeskedett venni bennünket. Mint később kiderült, nem minden hátsó szándék nélkül. A teherautója tele volt dög nehéz dobozokkal, és segítenünk kellett a lerakodásban. Beleizzadtunk, mire üres lett a járgány, és még egy üdítőre sem hívott meg bennünket. Persze ö még a jobbik fajtájú haszonlesők közül való volt. Később összeakadtunk olyan vezetővel is, aki pontosan kiszámolta mennyivel fogyaszt több benzint, mennyit ront a kocsija állapotán, hogy nem egyedül ül benne, és velünk tankoltatott. Akkor ment fel bennünk a pumpa, és egy bokros részen előástuk a pakk aljáról, a csuhákat. Mondanom sem kell, hogy percekig röhögtünk egymáson, pedig otthon - zárt ajtók mögött - már felpróbáltuk, aztán fogtuk a zsákunkat, és ájtatos képpel, kiálltunk az út szélére, persze ott, ahol letérő volt. Az első luxusjárgány megállt. Mi tisztelettudóan köszöntünk, de mire mellénk ért, a csuklyát is a fejünkre húztuk, nehogy - ha van esze a bennülőnek - , kiszúrja, hogy kamaszok vagyunk, habár mindketten kinéztünk akár tizennyolcnak is. A luxuskocsit egy negyvenes nő vezette, és olyan pillantást vetett ránk, miközben bekászálódtunk - ahogy diktálta - egyikünk mellé, másikunk hátra, mint a macska, ha egeret szimatol. De hát az legyen a legnagyobb veszély, ami a kalandos úton ránk les, hogy egy nő szeme megakad rajtunk, és természetben kéri az út árát. Legfeljebb rájön hogy még nem vagyunk teljesen kifejlett hímek, persze arra is csak akkor, ha máshoz van szokva, de a bátyám - akit az ég nem túl nagy dárdával áldott meg - mindig azt mondta: nem baj ha kicsi, csak játékos legyen. Nekünk akkor még fogalmunk sem volt, miben lehet kitűnni a lyukra menő játékban, pedig golfpályán már dolgoztunk - ahol igencsak lyukra játszanak. A nő oda – oda sandított felém, majd a tükörből a barátomat méregette. Én szőke voltam, ö koromfekete üstökű, én lányos képű; ö remek férfiarcélt sejtető. Végül is úgy döntött velem kezdi a fuvardíj lerendezését. Mindenre azt mondtam, amit megbeszéltünk, gyűjtögető barátok vagyunk, szüzességi fogadalmat teszünk, vagyis a világi dolgoknak nincs helye az életünkben. Vigyáznunk kellett minden szavunkra, nehogy lebukjunk, pedig - az a szipirtyó, ahogy később elneveztük - már az első pillanatban átlátott a mesterkedésünkön. Nem is állt meg a legközelebbi motel előtt, mert ott nem lehet hangoskodni, - de mert estébe hajlott az idő - a nagyvárosba érve odahajtott egy többcsillagos szálló bejárata elé, ahol már sietett elénk a személyzet. Mi: kapucni fel, és sarus lábunkkal ráléptünk a befelé vivő szőnyegre, de azt is mondhatnám az élet, rögös útjára. Amíg ö odament a portáshoz, mi magunkba szállva, ájtatos képpel álldogáltunk. A titkár széles mosollyal nyújtott át egy kulcsot a nőnek, anélkül hogy bármit is kérdezett volna. Nagy kő esett le a szívünkről, mert ha igazolást kérnek, ha be kell jelentkeznünk, fordulhattunk volna vissza, és ráadásul nem is gyalog, hanem úgy, hogy visznek. Szaporán lépdeltünk a nő után, a lifthez. A csomagjaink - akkor már - jó kezekben voltak, és pár perc múlva ott sorakoztak a hátizsákok és, az ö bőröndjei a lakosztály halljában. Micsoda főúri kégli? Micsoda fényűzés? Ö ledobta magáról a ruhát, mintha ott se lettünk volna, és elindult a tus alá. - Na, mi lesz? - szólt ki a permet alól. - Mire vártok? Azt akarjátok, hogy én hántsam le rólatok a szent gúnyát? Két ú állt előttünk, vagy megfutamodunk, vagy ledobjuk a csuhát, ami alatt csak egy alsó naci volt, de azt sem akartuk bevizezni. Mire odaléptünk mellé, már nyakon kaphatta a szüzességi fogadalmunk kulcsát, - mert akkorra már volt rajta fogás - , és őrjítőnek éreztük, ahogy beszappanoztatta, magát velünk, miközben ö is olyan gügyögő bece özön közben mosott le bennünket, mintha karon ülő gyerekek lennénk. Azt hittük szétrepeszt a vágy, amikor végre ágyra kerültünk. Remek rendező volt. Felmérte, melyikünknek, hol lesz jobb helye és nekem szerencsém volt, hogy a fickósságom túltett a barátomén. A legvágyottabb hely lett az enyém, míg a havernak oda kellett állnia a fejéhez, hogy úgy boldogítsa, ahogy már mindketten próbáltuk, - a terhességtől riogó - lányokkal. De micsoda különbség volt?! Nem viccelek, de később, amikor oda kerültem, éreztem a manduláit, a gégefőjét, és azt hittem elveszek a forró torokban, az észvesztő nyelvművészetéről nem is beszélve. Azt mondják: jó, ha az ember többnyelvű, szerintem ö azzal az eggyel is jól elboldogult, mert nincs az a hím, aki abból ne értene. Két napig használt bennünket. Azért mondom így, mert amíg az embert a belső gerjedelme hajtja, élvezetnek érzi, de amikor, a velőt is ki akarják szipolyozni a gerincéből, - mégsem látja, hogy beérik vele - , az már szinte fáj. Az ellátásra nem lehetett panaszunk. A bérelt lakosztály egész évben a rendelkezésére állt. Oda szállásolta el üzletfeleit, ha a városba jöttek, és ott csalta a férjét, aki szintén üzleti ügyeivel volt elfoglalva, csak más területen. Kezdtük kapisgálni, milyen nagy az isten állatkertje, mert mindketten olyan családban nevelkedtünk, ahol az apa hivatalnok, vagyis pontosan indul, és ér haza, a család sokat van együtt - a szülők alig mernek szeretkezni, mert félnek, hogy lesünk rájuk, kihallgatjuk őket, szóval, az oltári nagy szabadság, amelyben egyesek élnek, a döbbenet erejével hatott ránk. Mivel a csaj már nem volt termékeny korban, és még, az AIDS - ról sem lehetett hallani, csupasz csiga módjára merülhettünk el a bájaiban - eleinte ujjongva, esze menten, később egyre kényszeredettebben, de kihozta belőlünk, ami bennünk volt. Reszkető lábakkal, meztelenül reggeliztünk, - ö akarta úgy - és amilyen pechem volt, - evés közben jön meg az étvágy - elkapta a nyeles gránátomat, jelezvén, hogy velem még tudna mit kezdeni. Rogyadozó lábakkal mentünk át a hallon - még jó hogy a jótékony csuha leplezte testi gyengeségünket. A kocsiját akkor már előhozták, mi is beszálltunk, és elvitt a város széléig. Ott a markunkba nyomott 2oo - 2oo dollárt, - ha már adománygyűjtő szerzetességre adtuk a fejünket - , ami jól jött, mert akkor még a dollár is többet ért - és feladta az utolsó kenetet, egy szenvedélyes csókkal. De akkor már nem is undorított bennünket - hogy csak úgy, egymás után marta a szánkat. Bezzeg otthon még egy bögréből is nehezen ittunk volna a családtagjainkkal, igaz úgy is neveltek, hogy ne együnk más után. Ha tudták volna szegény őseink, hogy nemcsak azt nem tartottuk be, de élvezkedni is, egy helyre jártunk, sőt - hogy semmit ne hagyjon ki az a céda természetű, de ma már - csodás emlékű asszony - a görög figurát is színpadra állította velünk. Sokáig röhögtünk rajta utólag, mert ha valakinek elmesélnénk, hogyan koccintottunk, azon a bizonyos helyen, biztosan nem hinnének nekünk. Az a figura a sógorság csúcsa, de sosem próbáltam többé, mert az embert csak addig lehet mindenbe belevinni, amíg nem nőtt be a feje lágya. Akadtak hívő emberek, akik felvettek, ők sem bocsátottak útra alamizsna nélkül, de amíg a kocsijukban ültünk, másról sem esett szó, csak szent dolgokról. Szerencsére ismertük a bibliát, a barátom azért, mert a szülei vallásosan nevelték, én pedig - mert apám szerint egy művelt embernek illik tudni, mi áll a szentírásban - , ami alapolvasmánynak számit.

     Egy húsz év körüli lány is megkönyörült rajtunk, csuhásokon, akik éppen akkor másztunk elő - egy kiadós szundi után - a közeli bozótosból. Van a fiatalokban valami csakazértis, valami, ami minden kihívásra ugrik, és bizonyítani akar. Ö olyan volt. Ugratni kezdett, eleinte kedvesen, de célratörően. Fogadni akart, hogy ha nagyon ránk hajtana, lefeküdnénk vele. Mi lesütött szemekkel, egyre bizonytalanabbul intettünk nemet, amitől ö még inkább tűzbe jött. Amikor egy nő belucskosodik, már nincs megállás. De akkor ezt, még nem tudtam. Ö megállt és beinvitált bennünket egy motelszobába. Azt mondta, iszunk egy üdítőt, ránk fér. A szobába érve – nagy nehezen kinyögte - ö még szűz, és nem minden lánynak lehet olyan oltári szerencséje, hogy egy, vagyis inkább két, szent ember avassa asszonnyá. Na ez világos beszéd volt, és - mivel szereztünk némi gyakorlatot,- és két napot pihentünk is - hála a szenteskedő sofőröknek, - gyengéden, sok - sok bece puszival fűszerezve, végül is asszonnyá avattuk, de nem lehettünk biztosak benne: melyikünk volt az igazi úttörő. Amikor két fickó kézre kap egy gyönyörű testű szüzet, még ha ezerszer olyan tejfelesszájú is, mint mi voltunk, szívesen elbóklászik testének minden íén, hajlatán, és ki akar tenni magáért. Nekünk sikerült. Ö volt az első mindkettők életében, akinek viszonoztuk az ajak szexet, - szerencsére a nyanya azt nem szerette, nekünk meg eszünkbe sem jutott volna bedobni, hiszen egyikünk mindig szolgálatára tudott állni, másként is. Csodálatos napot töltöttünk együtt. Mielőtt elváltunk bevallottuk: nem vagyunk papok, a világért sem lennénk azok, mert akkor a vele töltött idő örök bűntudatként mardosna, ha egyáltalán megeshetett volna, így pedig életünk legszebb emléke lesz. Megkérdezte, van-e elég pénzünk, és mert neki volt, kitöltött egy csekket, amit aranytartalékként őriztünk egy hónapos utunk során. Akadt olyan vezető, aki - gyönyörű férfiként - , mindent megadott volna értünk. Akkor jött elő a farbával, amikor becsukódott utánunk a háza ajtaja. - Én a fiukat szeretem, az olyan hamvasan ártatlanokat, mint ti vagytok. Egészen felforrósítottátok az agyamat. Kérjetek, amit akartok, de tegyetek kedvemre. Hagyjátok magatok szeretni. Én sosem voltam valami nagy, felfedezö vágyú, de a haver - egy átivott, és átfilozofált éjszaka hajnalán, amikor én már nem bírtam tovább, és lefeküdtem, átadta magát neki, biztosítva ezzel a fickó - palotának beillő - háza vendégszeretetét. Három napig lovagoltunk, teniszeztünk, és akár túránk utolsó napjáig is maradhattunk volna, de a barátom már két nap múlva indulni akart. A sofőr vitt be bennünket a városba, és csak amikor aszfalt volt a lábunk alatt akkor vallotta be: kíváncsi volt, de egy életre elege lett a homoszexből. Szinte meghasonlott önmagával, és mielőbb nőt akart - hogy megbizonyosodhasson róla: nem vezetett - e, a bűnös kéjelgése nemi eltévelyedéshez, mert ö férfi, és csakis a nőket akarja szeretni. Megvigasztaltam, hogy ne izguljon: az unokahúgom egyszer kihallgatta a szüleit, amikor egymást boldogították, és az anyja azt kérte: amit tőle a fickó, vagyis nem a megszokott helyen fogadta férje szerelmét. Lassan adta ki magából: mit tett vele a fickó, és nekem felfordult a gyomrom. Jó ideig nem vállaltam triót, mert azonnal kiment belőlem a tartás, ha eszembe jutott, hogy oda kellene bekúsznom, ahonnan az ö, - iszonyatot keltő helyet megjárt - fegyvere kicsúszott. Végre megértettem magammal, hogy a víz mindent lemos, és a barátság sok mindent kibír: inkább hálás lehetek, hogy első kézből hallhattam beszámolót arról, hogyan szeretnek azok akiket - akkor még a közvélemény - boszorkányként máglyára küldött volna. Azt mondta soha nem kapott annyi gyengédséget, sosem lesz része olyan okos beszélgetésekben, mint a professzor úrral, és mivel mindennek ára van, megérte. Hittem neki és lassan helyrerázódott a barátságunk. Pénzünk bőven volt, így megtehettük, hogy szobát béreljünk, és kimossuk a csuhát, mert meleg is volt, üdének is akartunk hatni, habár az egyik mámi, aki azt hitte, csemegére lel, hogy szent fiukat ront meg, azt mondta: - nem vagytok elég verejtékszagúak, de majd én meg izzasztalak benneteket! Utálom, ha egy férfi kenceficél, a hímnek legyen testszaggal kombinált, nemiség illata, attól megvész még a legtöbbet tapasztalt nő is.

     Előfordult, hogy a férj hazaért, amikor éppen ketten bíbelődtünk a feleségével, - aki felvett bennünket, és mert azt hitte: három napig szalma lesz, meghívott magához. Ha más mondaná, nem hinném el, de az a férfiállat, nem kezdett ordítani, nehogy az ijedtségtől összeragadjunk, a céda asszonyával. Állt az ágy mellett, és biztatott bennünket: csináljátok csak, majd kéjes mosollyal ledobta a ruháit, hogy közénk feküdjön. Még jó, hogy - ha nagy ijedtség ért - , rám jött a hasmenés, mert volt miért kiszállnom a Laukon csoportból de a haver abba is benne volt. Később azt mondta, jó fegyver nem válogatós, és röhögve mesélte el: milyen a meleg szendvics. Ö az asszonyt boldogította hátulról, miközben a férj, vele élvezkedett ott, ahol a professzor felavatta. Amikor a hónap végén, tépett kiskakasként, kasszát csináltunk, háromszor annyi pénzünk volt, mint amennyivel elindultunk és élménymilliomosok lettünk, de a tápláló zaba ellenére is fogytunk 4 - 5 kilót. Az utolsó napokban, már nem viseltük a csuhát, mert nem bírtuk a strapát, de úgy meg órákig szobrozhattunk az út mellett, mire valaki felvett, csak mert álmossággal küszködött. Két fickót, egy férfi sem szívesen enged be a kocsijába. Csak a nőkben bízhattunk, és a végére úgy kiokosodtunk, hogy úrvezető mellé be sem ültünk, azt mondtuk várunk valakire.

     Sok - sok nyáron indultunk még útnak, de saját kocsival, - korántsem olyan szellemes jelmezben - , és bár voltak kalandjaink, de azokhoz a régiekhez foghatók, soha. Hogy miért meséltem el mindezt? Mert a barátom éppúgy, meg nősűlt mint én, de fiukkal csalja a nejét. Képtelen vagyok kiverni a fejemből, és ö sem tudja elhitetni velem, hogy nem azon a csuhás úton romlott meg, vagyis dobta sutba normális férfiszenvedélyét. De mert én sem vagyok jobb a Deákné vásznánál, és mert az a másik hely - mióta az unokahúgom, a szülei szeretkezését a legnagyobb megrökönyödésemre elmesélte - mindig izgatott: mit gondolnak, mit kértem a feleségemtől az ezüstlakodalmunkon? Ö azt mondta nem volt rossz, de bennem viszolygást keltett, hogy olyan helyen járok, amelynek semmi köze a szerelemhez legfeljebb a szexhez, annak is, az aberált formájához, de azért ki lehetett bírni. Különösen, ha az ember 25 éven át jár, egy cipőben, amely már nemcsak kényelmes, de kitaposott is, és felpróbál egy újat, amely szorít ugyan, de az elkényelmesedés évei után, a kezdeti kellemetlenségért, ezerszeres kárpótlást ad a tudat, hogy van egy szűkebb, ami az újdonság erejével hat - és amit bármikor viselésre foghat, mert amit két ember négy fal között csinál, és jólesik, - az magánügy.