012./     A habverő

     Egyszer minden nő férjhez akar menni, vagy férjhez is megy. Én sosem akartam, mégis férjhez mentem, mert a baráti köröm telebeszélte a fejem: nem lehet örökké mellékutakon járni, harmadikként beépülni egy házasságba, mivel az, kétélű fegyver: hisz nemcsak én unhatom meg a szeretőm, ő is engem, nem beszélve a nejek esetleges botrányokozásáról. Mindig is kielégíthetetlen vágyú voltam. Már l6 éves koromban lefeküdtem, leálltam, előre dűltem minden fiúnak, aki elkapható volt. Jól értették, nem mindig ők kezdeményeztek, de úgy kívántam meg - egy mosoly, mozdulat, vagy daliás termet, netán kéjt ébresztő sejtés miatt a fiukat, mint más az ételeket, és mivel sosem tartottam bűnnek a szexet, egyetlen alkalmat sem szalasztottam el, ami kedvemre valónak látszott. Van, aki tagadja, van, aki bevallja, de a legtöbb vénlány azért marad magára, mert vagy túl rátarti, álszemérmes, szende, -nevezzük aminek akarjuk,- vagy fehérmájú, kielégíthetetlen, és előbb utóbb minden férfi rádöbben: hosszú távon gerincsorvadáshoz vezet a bujasága. A nős férfiak jó megoldást jelentettek, mert akinek otthon húzódozik a felesége, az hálás az ölelésbe simulásért, a mindent bele, vég nélküli testcsatákért, s mit sem törődve azzal, hogy minden erejét kiveszem, győztes hadvezérnek érzi magát... egy ideig. Aztán a második - harmadik numerától már ő húzódozik, hiába készítem elő a legrafináltabb módon a szeretkezésre... vagyis hiába dolgozok meg a pillanatnyi örömért, olajra lép. Legtöbb visszamegy hűséges férjnek a langyos házastársi ölelésébe, mert úgy gondolja, inkább mondjanak neki nemet, mintsem ő tiltakozzék a teljesíthetetlen elvárás miatt. Sokszor volt komoly udvarlóm, aki - mint később bevallotta - el akart venni feleségül. Eleinte hízelgett neki, hogy nem mórikázok, majd megveszek érte, minden erejét kiszedem, de amikor visszatért a józan esze, odalett a bátorsága, és úgy gondolta: nem sokáig tudna helytállni, s nem is haragudhatna, ha megcsalnám. Sokan ajánlották, hogy áruljam pénzért a vágyam, hideg fejjel milliomos lehetek belőle, de annál egyenesebb gerinccel élek, mintsem tökét kovácsoljak a vágyamból. Sosem fogadtam el ajándékot, amiért a barátaim külön hülyének tartottak.

      Aztán egyszer hagytam magam rábeszélni, hogy hirdessek és válasszak én. Ne olyat, akit kipróbáltam, akinek van ideje észhez térni és visszakozni, hanem gyanútlant, aki semmit nem tud rólam, szabad és bírja is cérnával. Nem kis feladat, de gondoltam, bolond, aki nem próbál ki mindent, ami sikert hozhat, vagy legalábbis szórakoztató. Rengeteg levelet kaptam, és sok férfival találkoztam is, de megígértem magamnak: nem hullok a karjába egyiknek sem, csak a cukkolásukig megyek el. Amilyen marha voltam, végül is a legdaliásabb legcsinosabb, leggyengédebb - ma már tudom legképmutatóbb - mellett cövekeltem le, aki nem győzött áradozni, milyen csodálatos nő vagyok, mert kötöm az ebet a karóhoz, és csak az esküvő után adom azt, amire mindketten vágyunk. Nem volt hosszú jegyesség, mert nem adott időt arra, hogy félrelépjek, mindig velem volt, mesélt, ígért becézett, miközben engem égetett a visszafojtott vágy. Ha szoba került a szex - szemérmesen a fülembe súgta, majd meglátod drágám, ha működésbe lép a habverőm! Soha még habverő működésbe lépését nem várták annyira, mint én az övét. Az esküvőből nem csináltunk nagy ügyet. Néhány barátnőm volt ott, akiknek fele sem sejtette, hogy a férje is rég túl van rajtam, vagyis a baráti köröm - kirobbanó humorom és temperamentumom miatt - olyannak fogadott el, amilyen vagyok. S jött a nászéjszaka... nálam, mert mint kiderült, ő az anyjával lakott, akivel egy fedél alatt, képtelen volna használatba venni a habverőjét, mivel valami gyermeki szemérem visszafogja. Minek cifráznám a tényeket, hiszen bár szeretem a humort, de amikor rajtam csattan az ostor, azt én sem fogadom kitörő hahotával. A fickó első este, átölelt, megcsókolt és azt mondta, először szokjuk egymás jelenlétét. Alig aludt el, kétszer mentem ki a fürdőszobába, hogy enkezemmel adjam meg a császárnak, ami a császáré, mert attól féltem, bedilizek, vagy rámászok a gyönyörű férfitestre. A habverője második éjjel sem lépett működésbe, a nappalok pedig - szerinte - nem arra valók, hogy két értelmes ember bujálkodjék. Nézegettem a csodálatos férfit, mint mackó a bekötött szájú mézes köcsögöt, és nyalogathattam a szám szélét, mert nem akartam kimutatni a fogam fehérjét. Egy hét múlva odáig merészkedtem, hogy mindent elkövettem, csakhogy lázba hozzam, de a habverője még árammal sem működött volna, nemhogy kézi, vagy belső vezérléssel. Nevetőgörcsöt kaptam, és két hét múlva összecsomagoltam a holmiját, kinyitottam előtte az ajtót. - Türelmetlen vagy drágám! Nem szabad elébe menni a dolgoknak, azok úgyis megtörténnek, amikor itt az ideje, a sietség, különösen a szexben lerombolhatja az illúziókat. Ez igaz, csakhogy neki még illúziói sem lehettek, mert présbe szoritva sem tudtam volna aktust fakasztani a habverőjéből, vagyis befaragtam a házassággal. Egy darabig elment a kedvem a férfiaktól, tehát a kipróbált régi szeretőket vettem sorra, hogy egy kicsit elcsituljon bennem a harag szította, nemi vágy. Mivel ő vagyontalan volt, de csavaros eszű, bekényszeríttet azon nők közé, akiket évekig köteleztek férjtartás fizetésére, csak, mert hitt valakinek, vagyis romantikus lélekkel várta a csodát. Sajnos jól kerestem,  s így neki is volt miből élnie, a válás után. Szerencsémre évek múlva, talált egy másik hülye tyúkot, aki hitt a habverő mesében és hozzáment. Felszabadultam a férjtartási kötelezettség alól, de sokan azt hitték meghibbantam, mert- bárhol, minden ok nélkül - felröhögtem - ha eszembe jutott milyen csalódás éri az utódomat. De tévedtem. Jól megvoltak. Egyszer beszéltem azzal a szédült libával. – Tudod, én irtózom a testiségtől és ő olyan megértő, olyan kedves, hagyja, hogy becézzem, anyáskodjam felette, ami öt is kielégíti. Nem kíván tőlem többet, mint gyermek az anyjától!

     Hát ilyen az élet, csak nekem nem csillapul a vágyam, és azóta is megragadok minden alkalmat, ha felcsillanni látom egy férfi szemét, vagy nekem tetszik meg benne valami. A potya nemcsak kajában és egyebekben esik jól még a milliomosoknak is, de a férfiak sem bánják, ha ingyen, és bérmentve jutnak külpiaci élvezetekhez, ami kiszedi minden erejüket és egy ideig nem kell otthon meghunyászkodniuk egy muszájölelésért. Ötven évesen elkezdtem a visszaszámlálást, vagyis azt mondtam magamnak: mit kezdenél egy korban hozzád illő klimaxos hapsival, és ráhajtottam a fiatalabbakra. Ma már a húsz éveseknél tartok, mert az egyetemeken is legtöbb becse a nagy tudású, tanításban hosszú gyakorlatú professzoroknak van, és miért lenne másként mindez a szexben? Van egy örök igazság: jobbtól tanulni nem szégyen, sőt a szexben jóleső érzés, nekem pedig öröm a pedagógia. Azt hiszem utolsó kívánságom is az lesz, hogy dugjon halálra egy kemény kötésű vad vágyú, eszement férfi, kerül, amibe kerül... Aki elítél, gondolja végig saját szenvedélyeit, - a dohányzást, italt, narkót, szerencsejátékot, és azt: milyen kevéssel beérem én. Nekem elég a munka és a szex. Amíg ez a kettő lázba hoz, addig akarok élni, mert tovább, minek?!