013./    A szobapincér...

     Valamennyien tudjuk uraim, hogy a szeretkezéshez három fontos dolog kell: legyen hol, legyen kivel, és legyen mivel. Hát az elsőre nem lehetett panaszom: aki szobapincérként tevékenykedik egy ötcsillagos szállodában, ahol a vendégnek még a sóhajtása is pénzbe kerül, - de meg is engedhet magának minden kedvtelést - , annak a szuper "hely" mindig biztosított. A "kivel" sem okozhat gondot egy olyan fickónak, aki egy fokkal szebb az ördögnél, és nem viszolyog a nála kicsit korosabb hölgyektől, habár a túlzott smink miatt bábszerűnek hatnak. A "mivel" - lel akkor még nem volt gond, mert mikor legyen fickós egy férfi, ha nem húsz éves korában?! Csakhogy akkor még nem tudja, - amire húsz évvel később már esküdtem - hogy még a vándor is válogat a lehullott gyümölcsben, ha terítve van a fa alja, és mindaddig a szebbet választja, amíg két szem van előtte. Nekem eleinte mindegy volt, úgy is mondhatnám, hogy röptében a legyet, csak érezzem, hogy a nő kapható rá, uram bocsá: kíván. És melyik hölgy nem esik kísértésbe, akárcsak azért is, hogy a vonzerejét kipróbálja, ha egy fiatal, - kiszolgáltatott helyzetben lévő - hímre akad, s ráadásul akit otthon hagyott, - ha van olyan egyáltalán - , már rég elfelejtette, hogy, vannak bizonyos férji kötelességek. Mert az eskünél sokan nem figyelünk oda uraim - nemcsak a nőkre vonatkozik a házastársi kötelezettség, hanem ránk is! Ők kötelesek adni magukat, de tőlünk is számon kérhetik, ha hetekig úgy teszünk, mintha a világon sem lennének. Mindig viszolyogtam ha azt hallottam, vagy olvastam, hogy egy - több éve együtt élő - házaspárnak vannak szerelmi napjai. Borzasztó! Még hogy, a kényszerűség döntse el, mikor kell nekem megölelnem egy nőt, mert ha nem... És ha ő épp úgy viszolyog tőlem, ha ugyanúgy nem kíván a háta közepe sem, mint én öt?! Mindig izgattak a spontán szerelmi kapcsolatok, amelyek úgy kezdődnek, mint amikor egy zenekar hangol. Innen is, onnan is felcincog egy hamis hang, aztán egyre több, majd kitisztul; egy pillanatnyi csend, és felharsan a szimfónia: olyan mennyei zene, amelyért érdemes volt időt áldozni. Kamasz koromban sem voltam híve a füvön, a kocsi hátsó, vagy hátradöntött ülésén megélt szexnek. Kinek jó az? Az, hogy a fiukat feszíti a vágy természetes, de miért rántják sárba az esetleges vonzalmukat azzal, hogy olyan megalázó helyzetbe kényszerítik azt, akit talán egy életre kiszemeltek maguknak. Hogyan lehetne olyan szituban bizonyosságot szerezni, hogy valóban egymás kedvére valók - e, amikor csak hopplá, és már vége is. Marad a frissen nyírt fűszag, a mocsok, amivel sosem tud az ember mit kezdeni, ha nincs a közelében fürdőszoba. Nem egy elkapkodott szeretkezésen múlik a boldogság, hiszen ha máshol, másként kezdődne, akármi lehetne egy testi kapcsolatból is.

     Én csodálatos fürdőszobákban tisztulhattam meg minden ölelés után, gyakorta úgy, hogy a kezem sem kellett mozdítanom. Az mosott le, akivel összeszerelmeskedtük egymást. Szemlátomást élvezte, akarta, miért beszéltem volna hát le róla? Egy szép testet, - legyen az férfié, vagy nőé - , nemcsak nézni és érinteni kellemes, de mosni, törölni és masszírozni is. Volt egy állandó vendégünk, az apja cégét vezette, ezért sokszor megjelent nálunk, és olyankor engem is a lakosztályába szólított a beosztásom. Fiatal volt, és gyönyörű, de nincs az a profi, aki anélkül megtenne olyasmiket, amiben engem részesített, hogy oda ne szólna a szája sarkából - legalább egyszer - kétszer a fuvar alatt - de ugye ráteszel még egy százast? Bőkezűen kifizetett, de szinte tárgynak tekintett amellyel azt tehet amit akar, és amit csak azért hoztak létre, alkottak meg, hogy kedvét lelje benne. Egyszer, amikor holtfáradtan elnyúlt mellettem, felsóhajtott: miért nem élhetek én úgy, mint a többi nő? Miért kell nekem kiadni magam egy kis örömérzetért, vagy miért kellene betartanom egy csomó társasági kötelezettséget, mielőtt ágyba bújok azzal, aki minden tekintetben hozzám való. Miért nem mehet így az életben is? Meglátok valakit, váltok vele két szót, belezúgok, az IQ - jába, és ha a külseje sem undorit, a legnagyobb természetességgel próbálom ki vele a szexet is. Ha ilyen könnyen mennének a dolgok, már régen lenne párom, de így? Jó ideje beérem veletek, mert nehogy azt hidd, hogy egyedül te vagy. Minden szállodában, ahol megfordulok, van valaki, és ha az éppen oda beosztott, nem tetszik, az átigazítás nem gond. Csak pénz kérdése minden, kivéve a boldogságot, ami egyet jelentene a jó párválasztással. Nem akarok kiszolgáltatottá válni csak, mert pénzem van. Nem akarom, hogy valaki a vagyonomért vegyen el, és kötelességének érezze a - legalább másnaponkénti - megtekerésem, azt hívén, ha nem teszi, gyanakodni kezdek: csak érdekből kellettem neki. Ugye nem hinnéd, hogy sokszor egy hónap is eltelik, és semmi kedvet nem érzek hozzátok, de ha mégis, akkor... akkor szakadjon le az ég, mozduljon meg a föld, fogyjon ki belőlem minden felgyülemlett, és máshol el nem égethető energia. A muszáj ölelések a házasfelek téves elvárásai, - amiket persze lehetne tisztázni, ha volna hozzá merszük, hogy beszéljenek arról is, ami az élet sóját jelenti, - teszik tönkre a legtöbb kapcsolatot. Hogy telt a napod drágám? - kérdezi a feleség, ami természetes, és a válasz szinte reflexszerű. De hány férj, vagy feleség kérdezi meg egy elfuserált vagy nagyon is jól sikerült szeretkezés után: milyen volt? Hogy lett volna jobb? Mi lenne ha...

     Fantasztikusan okos nő volt, és később rájöttem, minden szava igazság. Ízlett?- kérdezi a vendéglős az étkezés után. - Hogy van, kérdezi az érdektelen szomszéd, de hány férj, vagy feleség érdeklődik, vagy legalább próbál puhatolózni mielőtt az előjátékba kezd: megfelel-e az idő, szüksége van-e a párjának gyengédségre. Az igazán maradandó emléket hagyó ölelések sosem úgy kezdődnek, hogy megfürdenek és ugrás az ágyba, mindjárt egymásra, mert megveszek érted, hanem egy véletlen, de mégis olyan meghatóan gyengédre sikeredett simogatás, átkarolás egymásra nézés is elég ahhoz, hogy pár perc múlva értse egymást két ember, és még mindig nem hűbelebalázs módjára, kifordítsák a földet a sarkából, vagyis sóhajukból, kéjes kiáltásaikból szövődjön egeket ostromlóan zsongító szimfónia. Kicsit elkanyarodtam a szobapincérségtől. Igaz, azóta több szállóm van, de a szobapincérek megválasztására ma is odafigyelek éppúgy, mint a szobalányokéra. Valami kell, hogy hozza a vendégeket, és hiába mondja ki a házirend, hogy tilos, vannak hallgatólagos, vagy inkább tűrt esetek, amikor a kecske is jóllakik, a vendég is megmarad, sőt visszajár.

     Egyszer, egy harminc körüli hölgy csengetett be magához. - Forduljon meg! - kérte, amikor ellőről alaposan szemügyre vett. - Maga kemény kötésű fiúnak látszik. Az is? - Nem tudom mire gondol asszonyom. - Rám! - mondta ki keményen. - Nem egészen értem - dadogtam. - Akkor figyeljen, de ha nemet mond tartsa a száját, habár ezt úgysem kellett volna mondanom, vagyok olyan jó emberismerő, hogy magában megbízhatok. Két nap múlva férjhezmegyek. - Gratulálok! - vágtam rá azonnal. - Szeretem a férfit akinek a felesége leszek, de tudom mekkora vehemencia szorult bele. Nem akarok megcsalt feleség lenni, magam mellett szeretném tartani, de nem mehetek oda egy kéjnőhöz, hogy órákat vegyek tőle, vagyis megfizetem, ha beletanít a rafinált erotikába, az izgalmas mozdulatokba, módozatokba, amelyekkel hosszú távon fogva lehet tartani egy férfit. Magát szemeltem ki a tanító bácsi szerepre. Gondolom szerzett némi tapasztalatot a szolgálati évei alatt. Tudom mennyi kalandja volt. Ne szabadkozzék, nem kértem hogy beszéljen is róluk, de vállalja el, hogy mindazt a buja, parázna, sokszor túlzásnak ható kalandját újra átéli velem, amiben eddig része volt. Mielőtt válaszol: még szűz vagyok. Ja, és itt egy csekk. Aláírtam. Az összeget maga tölti ki. Ma még független vagyok, a jövendőbeli férjem véletlenül sem jöhet, rá miért fizettem, és kinek. A csekkre nem kell nevet írnia, de ha sikerül megtartanom, - uram bocsá legalább tíz évre, és kizárólagos joggal öt, akit annyira szeretek, örök hálára kötelez - mondta és szemei belepárásodtak ahogy a szerelmesére gondolt. Örült világ - gondoltam akkor. Ha odaállnál elé és azt mondanád: szűz vagyok, hangolatlan hangszer, rajtad áll, hogy mesterhegedű, vagy nyekergő, lesz-e belőlem - , az a fickó, - feltéve ha ö is legalább fele annyira oda van érted - belebolondulna az örömbe, dehát ki hihet bármit is a másikról, amikor még önmagát sem ismeri. Ezt azért mondom, mert addig határozott szándékom volt, hogy kifejezetten a pénzért, sosem adom el magam. Egy kis élvezkedésre annak is joga van, aki csak eszköz az extázisban. De akkor feladtam, és sosem bántam meg. Még csókolni sem tudott igazán. Kislány kora óta csak a szülei elvárásainak élt: jó tanulás, beállni a cégbe, egyre több ügyet vinni sikerre, és közben elszaladt a tinikor. Felöltözve nem volt túl nagy szám, de amikor levetkőzött?! Láttak már mézédessé érett, majdnem töppedt, a fáról - éppen nektársúlya miatt - leesni készülő körtét? Olyanok voltak a mellei. Salamon könyvében olvastam hasonlókról. Rózsaszín bimbói megszedresedtek, mihelyt látta, milyen élvezettel nézem. De hogy is tudtam volna vágyrálobbanás nélkül megcsodálni? A derekát két kézzel átfoghattam, dús csípője harcbarándítóan kihívó volt, combjai - ahogy a nagy könyvben elő van írva - egymás mellé téve csak olyan rést hagytak, hogy élére állított tenyerem, anélkül csúszott be közéjük, hogy a bőrét érintettem volna. Nem akartam ajtóstól rontani a házba, de - be kell vallanom: pár óra múlva már uralkodnom kellett a testemben egyre magasabbra csapó, de a tanítványom által még követhetetlen, szinte riasztó vágyon. Tetőtől talpig végcsókoltam. Ahol éreztem, hogy érzékenyebb ott elidőztem, miközben ö sem maradt tétlen. Figyelt és utánozott. Ajkai olyan lágyan csókoltak, játékos nyelve fáradhatatlanul cicázott, az enyémmel. Gyengéd voltam és kíméletes, de célratörő, mert nem férfi az, aki képtelen úgy szűzteleníteni, hogy ne a fájdalom maradjon meg örök emlékként. Aztán eljött a másnap reggel és sóvár, kíváncsi tekintetére ébredtem. Buja ajkai bejárták az arcom, végigpásztázták testem minden részét, és kezdeményezett. Pedig rajtam csak tanult, mi várhatott arra, akit szeret is?! Öt év múlva telefonon kerestek. Akkor már magasabbra léptem a ranglétrán, de megtalált: köszönöm... csak ennyit mondott és én tudtam: az első öt évet sikerült megnyernie. Szívből kívántam, hogy huszonöt év múlva se legyen oka férjének a félrelépésre. De miért is lenne? Tapasztalatból mondhatom uraim: megszámlálhatatlan növel volt dolgom, de biológiailag mind egyformák. Van amelyik szinte elégeti az embert, de egyik sem úgy kezdi, - hacsak nem játssza meg magát, - hogy dobálja testét a kéj. Megérik a fáradságot de mint egy anya, akinek öt gyermeke van, nem vehetünk kettőt sem egy kalap alá. Minden ember más világ, és ahhoz hogy megnyerjük, hogy a legszebbé tegyük, - mert a kiegyensúlyozott, sok örömöt adó szex igenis szépit, fiatalít - , ahhoz el kell feledkeznünk minden sémáról, mindig arra kell figyelnünk, akit éppen a karunkban tartunk. Mi férfiak sem vagyunk egyformák. Volt egy szobapincér, akit pár hónap múlva elbocsátottak. Nem panaszkodtak rá a vendégek, csak nem dicsérték. Én tudtam miért. Hencegő kölyökként azzal kérkedett hogy egy éjszaka, hétszer is képes a rúdugrásra, de - szerintem - a nő még a nekifutásnál sem tarthatott, ö már átvitte, vagy leverte a lécet. Az állhatatlan, önuralommal nem rendelkező szeretőket kevés nő kedveli, nem képesek igazán boldogítani. Az a jó, ha egyszerre jutnak fel a csúcsra, amihez az is kell, hogy figyeljenek egymásra. Nem csoda, inkább természetes, ha a férfi - egy nekifutásra - többször is képes a párját egekbe emelni. Megtanulható, csak gyakorolni kell, és még azt sem mondhatom, hogy csak partnerrel lehet edzeni. Én még akkor szuggeráltam magamba az - akár órákig tartó - készenléti állapotot, amikor nagykamaszként az önkielégítéssel andalítottam magam. Mert arra szükség van! Ha a szülök megértenék, milyen fontos egy fiú életében, hogy megismerje magát, a potenciáját, az örömérzetét, amely nem lehet kétszer ugyanolyan jó, és egyforma időtartamú, akkor nem ütnének a gyerek kezére, ha a nudlijával játszik, vagy nem felejtenék el, hogy ők is voltak egyszer hátulgombolósak.

     Már igazgató voltam - a később megvásárolt szállodában - , amikor egy úr szállt meg nálunk a lányával. Nem a legdrágább szobákat kérték, de az a lány?! Nem lehetett nem odafigyelni rá. Amikor vacsora után felmentek a szobáikba, és úgy gondoltam az apa már alszik, kopogtam és benyitottam a lányhoz. - Szeret valakit? - kérdeztem remegve a becsukott ajtónak támaszkodva. - Kicsoda maga? - ült fel fedetlen keblekkel a lány. - Valaki, akit elbűvölt, megbabonázott, és ha még sokáig nem takarózik be, nem áll jót magáért. Válaszol? - kérdeztem. - Hagyja el a szobámat, vagy hívom az igazgatót! - nyögte zavarában, fülig pirulva a lány. - Itt vagyok! Parancsoljon velem. Elnevette magát, és orráig húzta a takarót. - Ha megkérném a kezét, mit válaszolna? - duruzsoltam, még mindig az ajtónál állva. - Örültség! Nem is ismer! - Néha jobb is, ha nem ismeri az ember azt, akit megpillantva igazinak érez. - És maga úgy érzi, hogy... - Esküdni mernék rá, és ha nem tart tolakodónak, reggelizzenek velem. - A többes szám tetszik! - mosolyodtak el a csodálatos ajkak. - Vagyis, igen? - Mondjuk! - Akkor jó éjszakát. Álmodjon szépeket... és nézzen meg jobban! - mondtam felkapcsolva a villanyt. - Nem akarom, hogy reggel ne ismerjen meg, amikor az asztalnál várom. Leoltottam a lámpát, és már nyitottam az ajtót. - Még nem szerettem senkit... - szólt utánam hirtelen, és én olyan boldogan léptem ki tőle, amilyen nem voltam addig, soha. Ilyen egyszerű lenne a világ? Ennyire kézenfekvő jelet kap az ember az igazira? - méláztam, és aznap éjjel képtelen voltam elaludni.

     Másnap reggel már az asztalnál ültem, amikor az öregúr, és - festetlen arccal is gyönyörű - lánya belépett az étterembe. Akkor is rám ismert volna, ha nem lát villanyfénynél, mert olyan asztalt, amilyen mellől - megpillantva öt - talpra ugrottam, csak nagy alkalomra terítettünk. Csupa rózsaszín és fehér rózsa. Azt éreztem hozzávalónak. Később mindig vöröset vittem neki, mert mondanom sem kell, hogy még a reggelinél megkértem a kezét, és ö szó nélkül odanyújtotta. Apja kicsit értetlenkedett, de aztán elérzékenyült. - Nem tudom ki maga fiam, de én nem vagyok tehetős ember, a lányom jogot tanul. Remek ügyvéd lesz belőle, de ezt biztosan tudja. Vagyona nincs, de úgy ahogy van, ö a világ legnagyobb, és legdrágább gyémántja. Legyenek nagyon boldogok.

     ... Hát így házasodik egy sokat megélt, de azért nem kiélt szobapincér, uraim, aki - a felesége szerint - még most, negyven év multán is, képes meglepetést okozni az ágyban, és akinél jobb, minden titkos gondolatát felfogni képes, érzékenyen rezdülő, csupa lélek férfi nincs több a világon. Mondjam azt, hogy gyakorlat teszi a mestert, hogy érdemes odafigyelnünk magunkra, hogy minden álszemérmet félredobva, fel kell készülnünk az igazira. Mert, amíg ö nincs, semmi nem számit bűnnek, de ha megjelenik az életünkben, magunkra is sarat hányunk, ha öt bemocskoljuk. Feltéve persze, ha igazinak hisszük az érzést, amely hozzá köt.