A közös ágy

Ha rajtam múlna betiltanám a dupla ágyak gyártását, mert - nem hiszem hogy véleménykutatást, vagy statisztikát készítettek volna már róla - , de esküdni mernék rá: a legtöbb házasság felbomlásának nyomós oka a közös ágy. Gondoljanak bele: az ember szinte vacog azért, akit végűl is, feleségül vesz, alig várja, hogy közös ágyba kerüljön vele, mert nem is gondolja, hogy az nem éjjeli pihenőhely, hanem csapda. Nem mondom, a szeretkezés minden alakzata kényelmesebb, ha nagy a szerelmi csatatér, de mondjanak még egy okot, ami létjogosultságot adhatott a divatba jött dupla ágynak. Jobb szállodákban már nemcsak azért hagynak egy lépésnyi helyet a két ágy között, mert hátha idegenek alszanak benne, hanem mert a régi házasok is - titokban - hálásak érte, vagy ha nem: összetolják. Ha már nem ér össze a két fekhely, kezdeti megoldásnak az is nagyszerű, hiszen mikor egyikük felneszel, fordul, rúg, vagy karjaival kalimpál, nem veri fel, nem zavarja a másikat, aki minden rezzenést ugyanúgy érzékel. Rossz érzés felriadni arra, hogy a másik törleszkedni akar, amikor hullafáradtan éppen a legédesebb álmunkba zuhannánk vissza, és különben is: egy héten belül már volt is valami. Hogy meddig tart az út a boldog ágyba bújás, és az egyre terhesebbé váló összefekvés között, azt házaspárja válogatja. Én az első hónapokat rózsaszín álomban éltem át. Legénykoromban meztelenül aludtam, nem volt nehéz rászoktatnom a páromat sem, hogy láttassa, éreztesse velem mindenét, ami boldogíthat. Nem hiába mondják, hogy egy szépen tálalt étel láttán összefut az ember szájában a nyál, és azonnal éhséget érez, így van ez a szex - kirakattal is. Ránézni, és megkívánni egy pillanat műve volt, vagy érezni ahogy selymes bőre az enyémhez simul. Csakhogy: a bársonyos bőr egyre többet veszített selymességéből, ha meleg volt, inkább tapadt, mint simult, és igyekeztem minél szélebbre húzódni, de ö - mint aki megszokta a kezdeti dédelgetést - utánam kúszott. Az alig hallható szuszogása egyre hangosabbá, zavaróbbá vált, mígnem belém hasított: nem is lélegzik álmában, hanem úgy horkol, akár az állatok királya. Hogy, neki nöttek-e meg, az orrmandulái, ferdült el az orrsövénye pár év alatt, vagy én kezdtem visszasirni - tudat alatt - az édes, garzon élet gyönyöreit, amikor az ember hazaengedte a nöt, ha nem volt rá szüksége, ha kiélvezkedte magát rajta, vagy eljöhetett töle, amikor csurig lakatta kéjjel, és maga is torkig volt a szexszel - az felfoghatatlan, de egyszercsak azon kaptam magam, hogy nem tudok elaludni, óránként felébredek, s ha - galád módon, csakhogy forduljon, és hagyjon fel a förtelmes hangkiadással - megpuszilom, megsimogatom, azt hiszi akarok tőle valamit és bár a horkolása, egy időre abbamarad, de keményen meg kell fizetnem érte. Fura dolog a kötelező gyakorlat, és a jutalomjáték élvezetbeli különbözősége. Anyám okosan nevelt bennünket, fiukat. Ha le akarta nyíratni velünk a füvet, nem azt mondta: csináld meg, hanem: ha jó leszel, megcsinálhatod! Tizenéves korunkig bevettük a maszlagot, akkorra, pedig úgy megszoktuk: segítenünk kell a ház körül, hogy - ha nehezünkre esett is, ha figyelmeztetnie kellett is rá, - hol immel-ámmal, hol belenyugvással teljesítettük a kötelességünket. Valahogy így van ez a házasságban, vagy a párkapcsolatban is. Ha mi dönthetjük el mikor, ha nem rágják a fülünket, nem tesznek célzásokat, vagy nem vetnek ránk neheztelő pillantásokat, hamarabb nyulunk a slag, a fűnyíó után, annál is inkább, mert jutalomból, saját akaratunkból tenni valamit más, mint parancsszóra cselekedni, vagy önvád késztette szeretkezésbe kezdeni: essünk neki, hamarabb túl leszünk rajta, és pár napig nyugtunk lesz. Hogy melyik házaspár és annak mely tagja jut el előbb a muszáj gyötrelméhez azt párja válogatja, de egyszer minden dupla ágyban megjelenik a harmadik: az unalom, amelynek persze az elszürkülés az előjele. Amikor már csak az jut eszünkbe a másik kedveskedésérő: teremtő, már megint?! Ha félvállról vesszük a kezdeményezést, ha lezavarjuk a numerát, ideje lenne odafigyelni a közös ágyra. Ha rajtam múlna: átalakítanám a családjogi törvényt úgy, hogy a pompás ceremóniával megült esküvő csak próbaházasság, amit egy - két - öt vagy tíz év múlva lehet véglegesíteni, de reménytelen, mert ennyi együttélés alatt már összejöhet némi közös vagyon, a gyerekről nem is beszélve - és ahol osztozni kell valamin, ott nem könnyű, és fájdalmas is a válás. Mi lehet hát a megoldás, az unalom, a válás, az egyhangú kapcsolat ellen? Megfigyelték már, hogy a második házasságok általában jobban sikerülnek? Mert okulunk az elsőből, és aki saját kárán képes tanulni, annak érdemes újra kezdeni. Csakhogy sokan vagyunk, akik nem ismerjük magunkat. Az egoistáknak például, sosem szabadna házasodni, mert - ha egy ideig úgy is érzik, hogy szétfeszíti őket a birtoklási vágy, jó lubickolni a viszonzott szerelemben, - lélekben - már pár nap után visszavágynak az édes, zavartalan nyugalomba. Miért kell egy rossz szokást vakon követni? Miért kerül minden hálószobába dupla ágy, és egyáltalán, miért kell együtt aludniuk a házaspároknak, feltéve, persze ha elég nagy a ház, hogy - egymástól minél messzebb lévő szobákat rendezzenek be az édes éjszakákhoz. Azért kerítek ekkora feneket a mesémnek, mert az első házasságom tönkrement, vagyis örültem, amikor vége lett. Ha reggelente belecsókolt a számba, csak, az ö lehetetén éreztem az éjszakai szájszagot, arra nem gondoltam, hogy az enyém sem lehet kellemesebb; csak öt láttam kócosnak, álomtól felduzzadt arcúnak, éreztem lustának, mert ha ö ébred fel előbb, igazán kedveskedhetne egy jó kávéval. Gyűltek bennem az apróságoktól dagadó indulatok, és betelt a pohár. Vannak férjek, akik legalább azon a négy - öt nehéz napon kibújhatnak a kötelesség alól, ami alatt természetes a megtartóztatás, de pechemre az én feleségem éppen akkor volt a legtüzesebb és, nem minden ember egyforma. Amíg másokat izgatna a hely különlegessége abban az állapotban, engem taszított, és mert megpróbáltam kibúvót keresni, - ha közelgett a ciklus - volt olyan éjszaka, hogy kétszer is felébresztett: elégítsem ki előre, mert pár napig úgyis koplaltatom. Szüksége van tartalék kéjérzetre, hogy kibírja éhen, amíg hozzá nem méltóztatom nyúlni, újra. Három évbe telt, mire azt mondtam: nincs tovább, és - mert éppen volt is valaki, aki izgatta a fantáziámat, elváltunk. Ö ment férjhez előbb - vagyis gondolom neki már akkor is megvolt a nehéz napokra pályázó jelöltje, amikor még a közös ágyban nyűttük egymást. Aki miatt dobbantottam azt nem vettem el, mert úgy határoztam: egy időre elég volt a rabszolgasorsból. Úgy terveztem, hogy 4 - 5 évet csak az üzletre fordítok, és amikor anyagilag olyan egyenesbe kerülök, hogy magam rendezhessem be családi fészkemet, úgy ahogy legjobbnak tartom, s akad is valaki, aki belevaló, jöhet az édes családi boldogság, s persze a gyerekek.

Újra kezdődött a legényélet, a gondtalan tombolás a szabadon választott gyakorlatok édes izgalma, a kéjvadászat, amely nem egyszer nagyobb gyönyört adott, mint a mézeshetekben átélt szeretkezések, és papír sem kellett hozzá. Az üzlet fellendült, az időmből is telt mindenre, és vettem egy házat, amelyhez tervet készíttettem: úy élhessen benne 5 - 6 ember, hogy egyik se zavarja a másik köreit. Legfontosabb szempont volt a hálószoba, vagyis a hálószobák. A nappali legyen nagy, és közös, ahol nyugodtan lehet együtt a család, de amikor egyik elálmosodik, vagy egyedül akar lenni, el tudjon vonulni a saját ízlése, kényelme szerint berendezett fészekbe. A két hálóhoz két fürdőszobát csináltattam, mert utáltam, hogy vita tárgya legyen: ki mosakszik előbb - utána, vagy reggel ki tusol másodiknak. A fürdőszobák kizárólagos használatra készültek, úgy hogy nem a két háló mellé építettem őket, és hogy még tökéletesebb legyen a szeparáltság, a hálók falai közé került az öltözőszoba. Nem gardrob, nem fogasos szekrény, hanem több helyről megvilágítható, csupa tükör szoba, ahonnan úgy léphet ki az ember, mintha skatulyából húzták volna elő. A házat telerakattam - belső hívásra is alkalmas telefonokkal, mert úgy gondoltam, ha a nappaliban még nem kívánom az asszonyt, és nem vele indulok valamelyikünk hálószobájába, izgalmas játék lesz, ha felhívom: udvarolok egy kicsit, randit kérek, vagy adok, úgy indul a dolog, később fog el a vágy. A ház berendezve várta az igazit, aki - ki is választott engem. Csak mi férfiak hisszük, hogy mi válaszutunk, legtöbbször ráharapunk a gondosan előkészített csalira. A lány, - mert nem akartam elvált vagy özvegy nőt - , akinek van összehasonlítási alapja, vagy mindig az elődömet hozza fel - jó, vagy rossz példának, - csinos volt, kedves és őrjítően szexis. Amikor először mutattam meg neki a házat, kíváncsi voltam mit szól a hálókhoz. Tetszett neki a romantikus ötlet, szerinte sokkal izgibb a találkák megbeszélése, a rájuk való izgalmas készülődés, mintha a házastársak kész tények elé állítják egymást, és a közös ágyban kényszerhelyzetbe kerülnek. Az esküvő hajnalán a karomban vittem a hálója ajtajáig, és megvártam, amíg beinvitál. Mihelyt beteltem vele, jó éjt kívánva, átmentem a saját szobámba, letusoltam, és soha olyan nyugodt - boldogan nem aludtam el. Aztán jött a reggel, amikor mindketten netten, illatosan, tisztán köszönthettük egymást vagy a nappaliban, vagy - néhány telefonon váltott csábszó után - , valamelyikünk hálójában. A randik eleinte nem valósultak meg, mert legtöbbször az öltözőszoba előtt találkoztunk, egyikünknek sem volt türelme négy fal között várni a másikra, és a süppedő, puha szőnyegen tobzódtunk egymás testében. Pár hónap múlva leszoktunk a szőnyegről, aztán a telefoncsengésről is, mert inkább riadoztunk, mintsem édes izgalom járt volna át, a kagyló után nyúlni pedig - olyan helyzetben - szinte egyenlő az önmegerőszakolással. Kezdtek kimaradni napok, aztán már hetek is, szaporodtak az eseménytelen éjszakák, vagy - mert rosszkor hívott, vagy - mert én szóltam át akkor, amikor - a hangjából ítélve - a háta közepe sem kívánt. Megijedtem: ennél már az is jobb volt, amikor bérlete volt a nejemnek az ágy egyik felére, és láttam, vagy gondoltam, hogy ellenére lenne-e a közeledésem. Csak utána ment volna el, vagy hagyhatom ott én?!

Egy éjjel nyílt az ajtóm, és a feleségem csak annyit mondott: elválok. Veled nem lehet együtt élni. Ez nem házasság, te sosem vagy kéznél, egyedül érzem magam, ennyi gyengédségben akkor is volt részem, amikor nem éltem párkapcsolatban, hanem váltott lovakkal futattam a szekeret! Elváltunk, mert addigra beláttam: az elképzelésem nem vált be, és nemcsak azért mert a házasság mentsvára az ágy, hanem mert kudarcot vallottam az újításommal. Elhatároztam, hogy nem nősülök többé. Harmincöt éves voltam, amikor férjhez ment a titkárnőm és a másik államba költözött. Fel - vettem egy újat. Nem is figyeltem oda, milyen, csak arra, hogy mit tud, nem idegesít-e a hangja, a mozgása. Remek munkaerő volt. Pár nap múlva semmit nem kellett mondanom, önállóan tette a dolgát, sőt: esténként, mielőtt megkérdezte szükségem van-e még valamire, olyan természetesen hogy még tiltakozni sem tudtam ellene, odaállt mögém, és puhabegyű erős újaival, megmasszírozta a halántékom, a nyakam, miközben én jólesően lehunytam a szemem. Pár hét múlva a lazítás következő fázisában is részem lehetett. Az irodám mellett van egy kis pihenőszobám, ahol inget válthattam, mosakodhattam, és le is dőlhettem, ha erőt akartam gyűjteni az esti munkavacsorához. Oda vezetett be, amikor holtfáradtnak látott és gyengéden végigfektetett a keskeny heverőn. - Engedje el magát, bennem túlteng az energia, megpróbálok átadni belőle. Tíz perc masszázs után, - amely egyre inkább a szex masszázs műfaja felé tolódott el, - feltöltődtem, de a legkényelmesebb pozitúrában, mert ö vállalta az örökmozgó szerepét, vagyis fölém kerekedett. Őrjítő érzés volt, hát még az, hogy miután végzett velem, szemlátomást élvezve azt amit csinált, langyos szivaccsal lemosott, és hagyott pihenni. Vagy, valami belsö hang súgta neki, mikor van szükségem a szolgálatára, vagy bennem támadt olyan erös vonzódás iránta, hogy bármikor zavart volna a maga természetes, kedves módján, sosem volt ellenemre, de tény, hogy az a pihenö pamlag, amely nem volt szélesebb 8o centinél, olyan játékok, örülten tobzódó élvezések szintere lett, ami kezdett meggyőzni arról, hogy nem a közös ágyban, hanem annak szélességében van a hiba. A házaspárok legyenek egymásra utalva, bújjanak össze akkor is, ha egyébként elhúzódnának; mert nincs hely, ahova elterpeszkedjenek, és mert a keskeny ágyon éppen csak elférnek, nem helyeződik a súlypont egyre inkább az ágy két szélére. Két éves - tökéletes kapcsolat után feleségül kértem a titkárnőmet, aki csak azt kötötte ki, hogy ne kelljen otthagynia az állását, mert szeret gondoskodni rólam, jó érzés kitalálni a gondolataimat. Amikor az esküvő után - amelyen csak két idegen tanú vett részt - hazavittem, a házamba, ahol addig sosem járt, és meglátta a nappali közepén, az irodai pamlag ikertestvérét, úgy omlott a karomba, mintha gyémánt karkötőt kapott volna. Öt évig szinte minden éjszakát a keskeny pamlagon töltöttünk, egymáshoz simulva, édesded álomban. A keskeny bútordarabon nappal szex masszázzsal boldogított, energiát adott át elernyesztett, hogy újraélessze bennem a kéj utáni vágyat, amelyet észvesztő csintalankodással hűtött le. A két hálószobát alig használtuk, de ha mégis ott tértünk nyugovóra, pár perc múlva egymás karjába futottunk a gardrob előtt, nem kellett telefon, izgatott várakozás, mert olyan vágy munkált bennünk ami mindig megsúgta: mit tegyünk. A pamlag maga volt a csoda. Sokkal több ötletet adott a házasélethez, mint a legszélesebb francia ágy. Az együtt töltött évek elbizonytalanítottak, a közös ággyal szembeni ellenérzésemben. Közben felneveltünk két lányt, akikből biztosan jó feleség lesz, mert a legtökéletesebb asszony állt előttük példaként. Mit is mondhatnék a közös ágy ellen, vagy mellett? Talán az áll legközelebb az igazsághoz, hogy a legkeskenyebb közös ágyban is tarthat sírig a szerelem, ha tiszta, mélyről jövő; és a legparádésabb hálószobákból is hamar elvész, ha nem belülről fakad. Persze: lehet, hogy tévedek, mert csak az igazira kell rátalálni és ha - az első, vagy a második feleségem lett volna az, ma is együtt élnénk a legnagyobb megelégedettségben. Ha az igazira rálel az ember, a fekhely ezredrendű fontosságúvá válik, hiszen bajban - örömben egymáshoz bújni, boldogítani, gyönyört adni és kapni, az a fontos, nem a hely. Talán az alkalmazkodás, a másik hibáját, másságát is erénynek tekintő, mindent elsöprő érzés hiányzik a családi ágyakból. Már ahol hiányzik?!