A lótenyésztő

Gondolom nem vagyok egyedül, aki nagy utat járt be, amig eljutott oda, ahol van. Az ember amig él keresi a legjobb megoldást változtat, ujat gondol, és vagy bejön, vagy sem. Nekem bejött, vagyis inkább szerencsém volt, sokan el sem hinnék miben: az illatok, vagy inkább a szagok tettek olyan jómóduvá és boldoggá amilyen vagyok. Ezt eleinte nem fogtam fel, csak amikor már deresedö fejjel egy nögyógyász barátom kimondta: hogy a nemiséggel kapcsolatos szagok, illatok, a vágy és figyelemfelkeltés ezerféle jelei, amikre felkapja a fejét, aki éppen olyanra érzékeny. Szerinte egy több napja nem mosott nöi muff is kellemesebb illatu, mint az agyonsikált, bepacsulizott, mert a mesterkélt szag nemhogy fokozná inkább lohassza a férfivágyat. Farmon nevelkedtem, a virágok, állatok, valamint azok végtermékének szagát ismertem, nem finnyáskodtam, természetesnek vettem ugy, ahogy volt.

Értettem az állatokhoz, de legjobban a lovakhoz, mert szerintem legközelebb áll hozzánk emberekhez, ha mi legtöbbször csak az erejére, gyorsaságára, teherbiróképességére számitunk is, de talán egy kicsit a gazda - iránta való tisztelete - hogy a husát kevesen eszik meg. Csodálatosan kecses, és amig passzió az élete, nem fogják be, olyan a tartása, hogy fel kell figyelni rá. Talán egész életemben a farmon maradok és viszem tovább a dolgokat, amit nagyapám elkezdett, ha anyám egyik növére rám nem hagy egy aprócska boltot a városban. Amolyan varró és kézimunka üzlet volt, és fogalmam sincs, miért éppen engem szemelt ki, talán jót akart, mert nagyon szeretett és szerinte többet érdemeltem, mint a földturást, s ha apám nem nyakaskodik, a továbbtanitásom költségeit is vállalta volna, de az öregem azt mondta: farmernak nem kell diploma, a föld pedig uj erö után kiált. Az üzletet azonban át kellett vennem, mert a végrendelet ugy szólt, hogy csak akkor lehet az enyém, ha magam vezetem, és öt évig nem adom el. Tizennyolc éves voltam, sokszor jártam abban a boltban, igaz nem a vevökre inkább a tanti szavára figyeltem, de olyan voltam akár a bojtorján, rám ragadt amihez közel kerültem, és akaratlanul is ellestem egy - két üzleti fogást, a vevökkel való bánásmódból, az árurendelésböl, átvételböl, de akkor is: egy fiatal, csupaerö férfi és egy kézimuhnka bolt, amelybe az erösebb nem képviselöje szinte be sem teszi a lábát?! Tudtam, hogy holt unalom lesz, de a farmnál ezerszer jobb, mert közelebb kerülök a végeláthatatlan lehetöségek helyszinéhez: a városban élhetek. A bolthoz lakás is tartozott, vagyis egyszeriben nagymenö, azazhogy üzletember lettem Nem akarom hosszu lére ereszteni a dolgokat, de az a kis bolt és a véletlen hozta meg a szerencsémet. Amikor az ügynökök megneszelték hogy tulajdonosváltozás történt sorra kinálgatták portékáikat és én rendeltem, nöi holmikat, férfi fehérnemüt, zoknit, mindent, amit jónak láttam. Az üzlet fellendült, de nem robbanáésszerüen, mignem egy napon éppen egy férfit szolgáltam ki, amikor besietett egy csinos, fiatal nö. Tegnap vettem egy bugyit! - mondta sorára sem várva, és ugy bevág, hogy képtelen vagyok menni benne. A száma stimmel, megnéztem mielött felhuztam, de a gyártó alighanem elszabta, mert ha azonnal nem vethetem le... Talán adok egy számmal nagyobbat! - És ha az is elszabott? - kérdezte. Sajnos lehetséges, de eddig senki nem panaszkodott, s hogy Ön is meg legyen elégedve, fáradjon a próbafülkébe és cserélje le. A nö kiválasztott egyet a kért számu bugyiból és bement a fülkébe. A férfi csak erre várt. - Adja oda ingyen és kétszeres pénzt fizetek azért, amit levesz!! Azt hittem nem jól hallok, de kéjes vigyorát látva, el kellett hinnem: az ürge kicsit abberált, aki használt bugyikra bukik. Mennyivel tartozom? - kérdezte a hölgy, és a levetett apróságot el akarta tenni. Semmivel asszonyom, de hogy a leltár stimmeljen, kérem tegye bele ebbe a tasakba a régit, és majd elszámolom. Megtörtént, és alig lépett ki: a fickó, - mint valami trófeát - átvette a csereholmit, orrához emelte, majd gyengéden zsebre téve, kifizette a dupla árat. Ha elöfordul ilyesmi, rám mindig számithat - mondta és kiment. Még aznap kiirtam a kirakatba: megunt, mosatlan fehérnemüjét, téritéssel átveszem, vagy ujra cserélem. Ha önök láttak csödületet a kisvárosi üzlet elött, de aztán beindult a dolog. Jó idöbe telt mire ifjonti szemérmességemmel megértettem a hölgyekkel, hogy tisztára mosott, holmit nem veszek át, csak olyat amit viseltek. Az élelmesebbje tizet vett egyszerre, aztán pár nap mulva kicseréltem neki, térités nélkül. A fickók pedig jöttek és vitték a fura holmit. Fehérnemüt közvetlenül testre próbálni, vagy cserélni tilos, irta elö a közegészségügyi szabályzat, de én nem rendeltetésszerü használatra adtam tovább, és mivel felárat fizettem, ha a hölgyek a boltban cserélték ki és szinte testmelegen tehettem tasakba, hogy a várakozó listán szereplö, fura kéjenceknek - akár háromszoros árért - , eladhassam, az üzlet fellendült.

Késöbb rájöttem, hogy a nök is keresik a másodkézböl vehetö férfi dolgokat, és hiába mondták: nem baj, ha nem tiszta, majd én kimosom, tudtam, amit tudtam. Az üzlet beindult. Jópofa tasakot csináltattam, amely átlátszó volt, vagyis szemügyre lehetett venni, milyen a vágyott áru, mielött fizetett az ur, de nem fogják elhinni, mindig annak volt nagyobb keletje, amelyen látszott, hogy viseltesebb. Huszonkét éves koromban nyitottam egy másik boltot, aztán kezdtem restellni, hogy a szexszakmában dolgozom, vagyis inkább annak is egy nem egészen szokványos ágában - ezért létrehoztam egy vállalkozást és csak ellenörzésképpen jártam be a boltokba. Virágzott a bugyiipar, és késöbb az egyéb szexholmik is megjelentek az üzletek polcain, persze akkor már jól fizetett üzletvezetök feleltek valamennyiért. Egyszer aztán azon kaptam magam, hogy nem tudok mit kezdeni a pénzemmel és ugy gondoltam, uri passzióból veszek egy istállót, amelyben kevés lovat nevelnek, de jó vérvonalut. Megnéztem néhányat, amig el nem jutottam az elsö igazihoz. Mindigis lázba hozott az istállószag, talán mert elsö esetlen szexpróbálkozásaim kötödtek hozzá, és késöbb néhány olyan buja kapcsolat is, amely zizegö szalmán henteregve dobott fel a kéj legmagasabb csucsára, és extázisba hozott, ha visszagondoltam rá. A jól gondozott lovaknak, a rendben tartott istállónak illata van, nem szaga, amelyböl jól esett ujra szippantani, ráadásul ugy, hogy az állatok ellátása nem az én dolgom. Amikor érkeztem, éppen hágatáshoz készültek. Várnom kellett de nem bántam, mert már kisgyermek koromban is érdekelt az állatok ivása, folyatása, hágatása. Van abban, valami ösi erö, ahogy az állatok tüzbe jönnek, ahogy odaszimatolnak egymás felé és kezdödik a fajfenntartási esemény, amit ma már filmeken is jól nyomon lehet követni, de amikor én legényke voltam, még csak természetben leshettem el, és mit mondjak, igencsak felizgatott még a kakas is, amikor a - kicsit futkározva magát kelletö tyuk - , lelapult neki és ö ráhuppant, majd diadalmasan közhirré tette, hogy megtörtént, és olyan peckesen indult tovább, mint talán mi férfiak, ha jól sikerült amire vágytunk. A kancát teherkocsin hozták, a lovász tartotta, amig a ménesgazda a gyönyörü fekete csödört kivezette. A mén felhorkant, kimódoltan lépdelt, majd elkapta a hév, és nem kis feladat volt tartani, de tartani kellett, hogy ne tegyen kárt a kancában, ne harapja az ódzkodásáért, mert az mindig nehezen adja magát, akár a tisztességesnek mondott nö, aki kéreti magát. Már minden a helyén volt, a ménesgazda segitsége nélkül, amikor észrevettem a lányt. Elnyilt szájjal, szinte megbabonázva nézte a ritka eseményt, majd amikor a csödör révbe ért, hegyes kis nyelvével megnedvesitette az ajkait, és szinte extázisban figyelte meddig tart, hogy folyik le, és szinte ocsudni láttam, amikor a kancát a kocsi felé, a mént az istállóba vezették. Ö is elindult a mén után. Nem akarja? - kérdezte tölem a gazda. Mit? A nöt! Megörült? Nem... ez a mániája. Az apja állatorvos és gyerekkorától magával vitte, ha csak tehette. Mióta elöször látott hágatást, odavan érte és ne tartson otrombának, de telefonálnunk kell neki, ha ilyen esemény várható, s utána a lovász is teszi a dolgát... Ugy érti vele? Igen... a csödör melletti bokszba friss szalmát rak, de semmi szükség rá, mert a hölgy élethüen egy az egyben vággya a hágatást, vagyis ugy viselkedik, mint a kanca és a csödörétöl is azt várja. Örjitö, amit mond! - suttogtam elhülve. Nem csodálom, nekem is kedvem lenne kielégiteni, mert amig nem voltam nös, az én reszortom volt, de az a jóképü lovász a helyembe lépett és... Hivja ki! - kértem hirtelen, magam is csodálkozva a merészségemen. Ahogy gondolja, de akkor állnia kell a sarat. Nem könnyü eset a kis kanca! Vállalom! - mondtam és a tulaj beszólt az istállóba a legényért. Alig köthette meg a csödört és kelletlenül lépett ki az ajtón, de én akkor már szinte beslisszoltam mellette. Tudtam merre menjek, mert elötte bejártam, az istállót és a lányt valóban ott találtam a szomszédos bokszban, hátára hajtott szoknyával, elörehajolva, a jászolba kapaszkodva. Nem is vehette észre, hogy nem az áll mögé, akire várt, de uraim... életemben nem éreztem még olyan kéjt, amit töle, a leigázásra váró, vagy éppen annak elérése miatt toporzékoló, tüzes kancától kaptam. A hágatása alatt olyan hangokat adott amilyet odakinn az üzekedö lovak, vagyis felejthetetlen élmény volt. Amikor megfordult és látta, hogy nem az vagyok, akit várt, kicsit meglepödött, de tette, amit tenni szokott: az odakészitett kötöféket a nyakamra vetette és a jászolhoz láncolt, hogy akárcsak a fedezö mént a gondozója, megjutalmazzon. Csakhogy amig a csödör kiváló abrakot kapott, ö simogatni, csókolni kezdett, és olyasmit suttogott, hogy ha eszemnél lettem volna, ha marad bennem egy parányi szemérem, ellököm magamtól. Majd, amikor tettrekésszé tüzelte magát és ugy látta én is képes leszek vele szárnyalni, eloldott, és jelezte, hogy készen áll. Másodszor is megtettem, amitöl elöször minden csepp vérem felforrt. Azt hittem eszemet vesztem. Az sem törte le észvesztö vágyamat, hogy közben rám szólt : minek a parfüm hé, a csödörnek legyen hamisitatlan istállószaga! Istenien kellemes, tiszta istálló szaga...

Mondanom sem kell, hogy az istállót megvettem. Nem is nagyon alkudtam, mert elötte már felbecsültettem, de hogy mégis amellett kötöttem ki, annak legföbb oka a tüzes kis fekete kanca volt, az állatorvos tizennyolc éves lánya, aki saját bevallása szerint is legalább két éve fejezteti be ugy az állatok végiggyönyörködött hágatását, mint velem tette. Nem is tudom mi lett volna ha nem veszem meg az istállót, mert akár hiszik akár nem, attól a perctöl kezdve bennem is vágyat ébresztett az istállószag, vagyis mihelyt beléptem oda, eröt vett rajtam valami sejtelmes érzékiség, olyan bizsergetöen kellemes borzongás, mnintha egész testem felsóhajtott és élni kezdett volna. S mivel ö sem tudta máshol elképzelni a dolgot, gyakran eljött hozzám akkor is amikor a csödörnek semmi dolga nem volt. Csodálatos perceket töltöttünk együtt, és sokáig hevertünk holtfáradtan a tiszta szalma almon, a lovak neszezésére figyelve, egymás közelségét élvezve.

Egyszer azzal bucsuzott: többé nem jöhet, vagy ha igen, csak lopva, mert férjhezmegy. Szinte kiment a lábamból az erö. Mi lesz, ha elhagy, ha ki sem próbálhatom, milyen vele az ágyban, egy normális házban, emberi módon, minden furcsa ceremónia nélkül? Vajjon a völegény tudja, hogy mi a legjobb neki, hogy annyira odavan az istállóért... a. Szereted? - kérdeztem töle. Apám legjobb barátja, kicsi korom óta ismerem. Öregedö kéjenc. Ö ültetett elöször lóra. Nyolc éves lehettem és csak ugy, szörmentén tett rá az állat hátára, majd amikor látta, hogy élvezem a lépésben menést ráütött a kanca farára és az galoppba kezdett. Ö ott ült a másik lovon és fogta az enyém kantárját, de én nekem csak a sörény maradt amibe kapaszkodhattam. Vegyél le, mert töri! - kértem. Mit tör? Nem mondom meg, csak töri. Addig nem veszlek le, amig el nem árulod: midet töri. És ki kellett mondanom nem ugy ahogy illik, hanem addig biztatott, amig a legilletlenebb jelzövel árultam el, mimet töri a ló gerince. Megálltunk, leemelt és megpuszikált... ott. Bizsergetöen jó érzés volt és, a lovak illata... szóval ö volt az elsö csödöröm. Még tizenöt éves sem voltam. Apám persze nem tudta, remélem nem is sejtette, de mintha megkönnyebbült volna, amikor beleegyeztem, hogy hozzámegyek. Lehet hogy mindent tud és ugy gondolja, egy ilyen romlott nö ugysem kell másnak. Nekem kellenél! - vágtam rá azonnal, és elöször simult a karomba ugy mint nö. Hazavittem magamhoz és meggyözödtem róla, hogy az istállószex csak dessert a számára, de normális körülmények között is jó étvágya van. Az öregek mondása volt akkoriban a tüzes asszonyokról, hogy jó étvágyuak. Mennyivel szebb is, mintha kurva jelzövel illetik a sok örömöt adó, kifogyhatatlan adakozó természetü, szinte örökké égö, extázisra vágyó nöket? Temrészetesen elvettem feleségül és ma már inkább nosztalgiázni járunk az istállókba, mert azóta vettem néhányat és jó lovaim vannak. Versenyparipák. Sokat pénzt elvisz a hobbym, de ha egy ló beüt, sokat is hoz. S mert a drágám is odavan értük, hat a szexuális vágyaira a csödör ellenállhatatlan, vad ereje, én sem tudnék lemondani a lótenyésztésröl. Mostanában már meghatódik egy - egy hágatást nézve, ha a csödör segitségre szorul. Öregszünk. Mégis gyakran elöfordul, hogy csak egymásra nézünk, a szemünk csillogni kezd, és kocsiba ülünk, hogy egy bokszba kössünk ki. A hágatásokat sosem mulasztjuk el. Férfiembert sem hagy hidegen amikor két csodálatos felépitésü állat, szinte eszét vesztve a vágytól, mindent kockáztatva, csodálatosan karcsu lábaik épségét is, igyekszik elérni, amire vágyik, hát még amikor egy nöt hoz lázba a látvány?! Megigérte hogy sosem csal meg, de tudom hogy nem tartotta be. A lovászfiuk kiválasztási jogát fenntartotta magának és ugyan mi másért érdekelne egy nöt, hogy néz ki a fickó, aki a lovait ellátja, mint azért, hogy... De mit számit az? Ahogy az ember örülni képes egy szeretett lény sikerén, boldogságán, ugy lenne természetes a szerelem terén is. Sosem mesélte el az élményeit, de mostanában már céloz rá, és azt hiszem, mihelyt elég idösek leszünk ahhoz, hogy csak ugy, egymásnak essünk, beszédesebb lesz, és ott a csödör melletti boksz almán, addig nosztalgiázunk a régi szép emlékeken, amig ujra meg nem érezzük egymás csábszagát. Mert a szag az uraim, ami az embereket egymáshoz vonzza, vagy taszitja, éppugy mint az állatvilágban. A csödör már akkor nyerit, felhorkan amikor még nem is látja, csak érzi, hogy szerelemre éhes kanca vár rá odakinn. Mi másról jöhetne rá, ha nem a bujaság minden élölénynél más - más illatáról, szagáról vagy nevezzük aminek akarjuk A fülledt erotika minden kapcsolatot beleng, mert ha nem igy lenne ugyan mi hajtana bennnünket ujra és ujra más - más kalandokba, és mi sugallná azt hogy a szerelemben is keressük az ujat az extrát, amivel csak mi tudjuk lázba hozni azt aki fontos nekünk, vagy akinek, csak az a jó, amibe mi is boldogan belemegyünk, eleinte azért, hogy a kedvére tegyünk, aztán... dehát önöknek magyarázzam?!