Kanmuri
Sok rosszat hallani a nők romlottságáról, mindenre kaphatóságáról, de nem hiszem hogy nélkülünk mennének valamire, akár jó, akár rossz irányban. Azt mondják az embernek egy idő után benő a feje lágya és nem követ el olyasmit, amire kamasz korában még könnyen rávehető lett volna. Ezt kézből kontrázom, és nemcsak a magam, de öt barátom nevében is.
Ennyi idő alatt a gyilkosság is elévül, azért merek beszélni a dologról. Hatan voltunk jó barátok, és amikor az, amit elmesélek - kezdődött, harmincöt és ötven év közöttiek lehettünk. Különböző területeken dolgoztunk, az érdeklődési körünk is ezerféle volt, mi hatan valahogy mégis összeverődtünk, egy húron pendültünk, jó volt beszélgetni, vitázni, marháskodni. Ahányszor csak - mi házasok - szabadidőhöz jutottunk, azt együtt töltöttük. Otthon ártatlan kanmuriként voltak elkönyvelve ezek az összejövetelek, amelyeken főleg kártyázunk, sportról és politikáról vitázunk, üzletről beszélgetünk, ötleteket cserélünk, miközben felhajtunk néhány pohár italt, vagyis újra töltődünk. Eleinte mindez igaz is volt az együttléteinkre: szolid hülyéskedéssel, hasznos dolgokkal mulattuk az időt, amíg Fred, - akinek, - mint boldog legényembernek - akkor éppen a lakásán jöttünk össze - oda nem hívott egy lányt. Lánynak mondom, pedig igencsak asszony volt az, méghozzá az örökké égő, szégyentelen fajtából, vagyis a szemforgatók véleménye szerint is a javából, akit nehézen lehetett volna zavarba hozni. Elég volt ha észrevette, hogy villan a szeme valamelyikünknek, máris vette a lapot. Amíg nőtlen az ember ilyen igazi asszonyi állatra, örökké zsákmányra leső némberre vágyik, de nősként persze már más megvilágításban látja, az erényből könnyen hátránnyá válható, potenciáját örökké sakkban tartó, folyton vibráló nőiességet. Vannak asszonyok akikről lerí a megközelíthetetlenség, de ö azok közé tartozott, akiről első pillantásra ordított, hogy mindenre kapható. Fred, - miután néhány percig úgy beszélgettünk, mintha a nő ott sem lenne, - cédulákat kezdett irogatni. Minden fecnire felkerült egy név. Hatunk neve. Aztán beleszórta egy vázába és odatartotta Olivia elé - Húzd ki azt, akivel elsőként mégy szobára! Viccnek gondoltuk a dolgot, már csak azért is, mert Frednek egyetlen szobája volt, amiben éppen társalogtunk, de mivel elég jól fel voltunk tankolva a sors húzáshoz, azt hittük hülyéskedik. Egymásra néztünk, mert egyikünk - másikunk úgy gondolta, ekkora marha még Fred sem lehet - vagy - nem is esne rosszul egy égből pottyant - alibivel édesített numera, ami anyuci előtt örök titok maradna, hiszen a hülye is tudja, hogy az újdonság mindig frissitöleg hat az emberre, és egy - egy félrelépésnek a feleségek is hasznát vehetnék, mert pajzán, vagy, már - már undorító emlékképünk miatt otthon is kitennénk magunkért, hiszen a néma vezeklés mindig jobb mint sunyítani, akár a kutya, ha rossz fát tesz a tűzre. Sok minden átfutott az agyunkon, de arcunkról le, vagy ráfagyott a reménykedő, netán riadozó mosoly, amikor a nő, - izgalmasan húsos száját, pákosztos macska módjára megnyalva, belenyúlt a vázába. Kezdett melegünk lenni. Mondanom sem kell, hogy - amilyen pechem van éppen az én, - a legszemérmesebb nős barom - nevem került a kezébe.
- Jó mulatást fiú, a többiek utánam. - mondta Fred. - Irány a fürdőszoba. Ott legalább mindig startra kész lehet a következő.
Ki - ki vérmérséklete szerint röhögött, vagy szabadkozott, de végül is kimentek, és én ott maradtam Olíviával, aki nem sokat teketóriázva vetkőzni kezdett. Még akkor is rossz, vagy nagyonis jó viccnek gondoltam a dolgot, s vártam mikor nyit be Fred hogy - mint annyiszor a szemembe vágja: te... te hűséges férj. Nem szégyelled magad ennyi éven át egyetlen pipi mellett? De az ajtó nem akart nyílni, Olivia pedig már meztelenül állt előttem, s mi tagadás nem volt kellemetlen látvány, hozzáadva azt is, hogy az újdonság varázsával hatott rám. Éreztem, hogy a hátam közepén elindul egy izzadtságcsepp, de aztán nem tudtam követni az utját, mert a lány vetkőztetni kezdett. Még akkor is reménykedtem, hogy móka az egész, és nem akartam, hogy rajtam - mint a leggyávábbon - röhögjenek a legnagyobbat, ezért belementem a dologba. Már csak az alsónadrág volt rajtam, és egyre segélytkéröbben pislogtam az ajtó felé, amikor Olivia végigfeküdt az ágyon. - Na, gyere, mire vársz? Jó időbe telik így is, mire valamennyien sorra kerültök - mondta olyan hangon, amiben több volt a vágyakozás, mint sürgetés.
Majdnem felnevettem, de nem is tudom min. Talán azon, hogy milyen szerencsém volt: én lehettem az első, meg azon, hogy a csaj úgysem tud velem mit kezdeni, mert kerültem én már a tizenöt éves házasságom alatt hasonlóan cikis szituációba, de akkor sem voltam képes felkecmeregni a helyzet magaslatára. Megkövesedett monogám férj voltam... addig a pillanatig. Csak az első lépést volt nehéz megtenni, aztán a testem már vette a lapot, Olivia karjai felém tárultak és a következő percek úgy zajlottak, ahogy egy nyilvános házban mehetnek a dolgok, ha minden oké. Szerencsére sosem jártam olyan helyen, valahogy túl szemérmes voltam hozzá. Amíg az ember fiatal mindig akad kivel, van mivel és ha szerencsés - a hol sem okoz megoldhatatlan problémát. Aztán megnősültem és komolyan gondoltam a hűségesküt. Becstelenségnek éreztem volna megcsalni azt, akit nagyon szerettem de olyan vetélytárs ellen, amilyen buja, és szemérmetlenül célratörő Olivia volt, az én drága Életkémnek, semmi esélye nem maradt. Elvesztem, mint hűséges férj. Amikor végeztünk Olivia indult elsőként a fürdőszobába. Szörnyen restelltem magam a fiuk előtt, ahogy - hónom alatt a cuccaimmal - beódalogtam közéjük, de nem nevettek. Erotikusan bujának és fülledtnek éreztem a szituációt, de ők úgy ücsörögtek a kád szélén, mint őszi rajthoz sorakozó vándormadarak a villanydróton, vagy orvosi váróban a sorukra váró paciensek. Látszott, hogy tele vannak feszültséggel, és a legjobb akarattal sem tudtam volna humorosra venni a dolgot. Fred - meg sem várva míg Olivia, hipermangános vízzel kimossa magát - , odatartotta elé a vázát. A lány az ö nevét húzta ki - aminek mindnyájan örültünk, mert legalább kibeszélhettük, bárminek elsorolhattuk azt a perverz állatot, aki feltalálta a kupiklubot, amit biztonság szempontjából össze sem lehetne hasonlítani az olyan helyekkel, amelyekről messziről lerí: mi történik - bujaság tüzétől soha ki nem hűlő falai között és miért megy oda, aki a kapun belép... szóval le a kalappal Fred ötlete elött.
-Mi van? Nagyon borzasztó volt? - kérdezte egy szintén hűséges férj pajtás. - Baromi ötlet Fredtöl ez a házi kupi, nem?- Ha ezt a feleségem egyszer megtudná...- Honnan tudná meg? Jó volt, vagy nem volt jó? Mint derült égből a villámcsapás, de az étvágyamat meghozta, mert abban biztos vagyok, hogy ma este átnyúlok az ágyban az asszonyhoz, és ha nem húzódozik túl sokat, ö sem fogja megbánni. Persze lehet hogy van ebben az elhatározásban, vagy képzelt vágyban, némi, vagy nemcsak némi bűntudat is - tettem hozzá őszinteségi rohamomban.
Beszélgettünk, az időt stoppoltuk, viccelődtünk Freden, meg azon, hogy vele mindig gondban voltunk, ha felszedhető nő került az utunkba, mert valami elképzelhetetlenül nagy férfiassággal áldotta, vagy verte meg a sors. Elhittük neki, hogy azért nem nősült még meg, mert addig nem talált olyan nőt, akinek ne lett volna kifogása a méretei ellen, vagy ahogy ö mondta: nyelné, mint kacsa a nokedlit. Másodjára mindnyájan törülközőt csavartattak vele a tövére, azt mondták, ami sok az sok. Frednek nemcsak a férfiassága, de a vágya, is csillapíthatatlanul nagy volt. Egymás között csak úgy beszéltünk róla, mint aki képes volna röptében a verebet is, ha tudna repülni. Csak egyetlen esetben érte meglepetés, amikor a sors egy vézna lánykával hozta össze. Úgy mesélte, hogy tizennyolcnak hazudta magát, de nem lehetett több tizenhatnál, viszont nem szállt le róla, mert nagyon kellett volna neki a pénz. Fred nem egykönnyen állt rá a dologra, mivel tudta, hogy sokat próbált asszonyokon is kifog a mérete, és nem akart bajt. Aztán ö képedt el, mert a kislány úgy ficánkolt vele, mint hal a vízben és amikor megkérdezte: milyen voltam, nem éreztél túl erősnek? - az értetlenül bámult rá: most viccelsz, vagy valóban van okod a hitetlenkedésre?! Persze mi nem hittük hogy mókázik, amikor elmesélte, hiszen nem egyszer öltöztünk már együtt vele tenisz előtt, vagy egyéb helyen, és lassan abbahagytuk a kételkedést, mert cikizésünk szerint a csődörön is túltett, hiszen az csak akkor sejtet valamit a méreteiből, ha kancaszagot érez, de neki nem kellett titkos csomagpótló, vagy nagyító szexibetét az alsójába, mint a mai, nagy kan látszatára vágyó fiuknak. Hónapokkal az izgalmas befogadóképességű és kapacitású kislányról szóló meséje után, Fred bejelentette, hogy majdnem megnősült. Kit vettél volna el, hiszen nem jársz senkivel - kérdeztük tőle. - Azt a kis telhetetlent... de meggondoltam! Sosem kérdeztük miért gondolta meg, mert attól féltünk meghallotta valamelyikünk otromba kiszólását, amikor az a lány szóba került köztünk. Mi csak nagyétvágynak, hívtuk, de valaki egyszer azt találta mondani: semmi csodálkoznivaló nincs a kislány nagy befogadóképességén, aki korán kerül kaptafára, annak meg sem kottyan a két számmal nagyobb sámfa sem. Kegyetlenül embertelen szavak voltak, gondoltam is, hogy nem szabadna hallgatnom, mert mindig begurultam, ha kiskorúak megrontásáról, apák, vagy mostohaapák próbálkozásairól hallottam. Az a megjegyzés úgy hangzott, mintha valamennyien egyetértettünk volna a gyerekkorban elkezdett szexuális élettel, pedig némelyünknek már kamaszodott a lánya, vagy a lányai. Persze volt, aki azonnal rávágta: nem olvastatok még keleti történeteket? Ott a gyereklányt a család készíti fel a szerelmi életre, nehogy csalódást okozzon az urának, akit gyakorta nem is lát, csak az esküvő napján. A napokban egy magát szexuálisan egészségesnek valló, de a nőkért szinte szünet nélkül rajongó férfitól azt hallottam a rádióban: mindnyájunkban ott lapul a pedofil, ahogy a kislányokban a nőies báj, a tetszeni vágyás, a hizelgökészség, vagyis nagyonis két lábbal kell állnia az élet talaján annak a fickónak, aki imádja a női nemet. Ha valóban így van - és ö csak tudja, hiszen szexuálpszichológus, - akkor miért ámulunk annyira amikor családban történö ártatlan, vagy nagyonis ártó cselekményekről hallunk, hiszen bevallva, vagy bevallatlanul - de minden apa beleszerelmesedik egy kicsit a lányába, mire gyermekből csodálatos nővé érik, és lassan rádöbben, hogy másnak nevelte, másnak telik majd öröme benne. Dehát ezekbe a kérdésekbe nem is érdemes belemenni, mert olyasmi is kibukna az emberből, ami nem tölthetné el büszkeséggel. Sosem kérdeztük meg Fredet, miért nem vette el azt a kislányt és mindannyian tudtuk, miért nem tesszük. Féltünk a választól, amit - a helyében - valamennyien adtunk volna: mert szinesbörü! Micsoda galád aljasság az embertől, hogy a börszine szerint szelektál másokat. Arra, ami a mennyekbe emelte, amiben nem talált hozzá hasonlót, jó volt, de hogy egy életre vállalja, ahhoz kevésnek bizonyult a bátorsága, vagy inkább az embersége?! Ma már biztosan egymásé lennének, mert egyre több vegyes házasságot kötnek - dehát miért is ne, ha egyszer mindenben megértik egymást?
Visszatérve első közösködő esetünkre, el kell mondanom, hogy Olivia helyében ugyancsak kimerült volna egy átlagnő, mire mind a hatónkat, - nem is akárhogy - kielégített, de neki meg sem kottyant a dolog. Azt már az elején elmondta, hogy titkárnő egy cégnél és főiskolára jár, vagyis mindent a pályájára tesz fel, nem akar férjet, gyerekeket, de a dolgokba könnyen bezavaró, alkalmazkodást kívánó kapcsolatra sem vágyik. Mivel szex nélkül nem tudna élni, mosogatás helyett - összekötve a kellemest a hasznossal - ezen a területen szerzi be a mellékest. Amikor mondta kicsit meghökkentem: privát kurva, diplomás örömlány, és hasonló marhaságok jutottak eszembe, dehát mindenki úgy szerzi meg amire szüksége van, ahogy kedve tartja. Ez tiszta sor.
Amikor valamennyiünkön túljutott, és rendbeszedte magát, azt kérdezte - mikor jöjjön újra, és természetesen eltette a pénzt, - amit Fred példáját követve, oda raktunk az asztalra. Attól kezdve bujálkodássá, disztingvált, - de sokszor mégis gyomorfelforditó emlékű időtöltéssé váltak a kanmurik. Sokszor megfordult a fejemben: aki kupiba megy az sem tudhatja, hogy előtte hány és milyen undorító férfit szolgált ki a nő, akivel összekerül, mi legalább ismerjük egymás életvitelét. Továbbgondolva a szexet, a tiltott prostitúció művelőivel, akik útszéleken próbálják leállítani a kocsikat, és sokszor elgondolkoztatott: vajon mi az, ami a finomkodó, más poharából nem szívesen ivó, magára sokat adó úriembert megállítja?! Férfiúi vágy, tőle független inger, vagy állati ösztön?!
A csoportos szex estek sokáig tartottak. Egy terhességet is vállaltunk, közösen, pedig megfordult a fejünkben, hogy Olivia velünk csupán hetenként egyszer találkozik, és ki tudja, a nagy kavarodásban hányan vannak még rajtunk kívül, akik gyanúba keveredhetnének. Hatan dobtuk össze a kaparásra valót, de - legalábbis én - örültem, hogy pénzzel megúsztam, ám nem egyszer riadtam fel arra a gondolatra: és ha az enyém volt az a sokak által beszegett fülű gyerek?! Fred nem sokat törődött a dologgal, neki a pénz és a szex - érthető okokból - mindig, vagy majdnem mindig - egyet jelentett, - és azzal zárta le az ügyet: ha esze van, több körben kasszíroz! Dehát megérdemeli: akit olyan kemény természettel áldott, vagy vert meg a sorsa, mint öt, az minden férfi tiszteletet megérdemel. Mert hova is lennénk mi, az erősebb nem tagjai, ha békében és háborúban nem akadnának, akiket nem erőszakkal kell kényszeríteni az örömszerzésre, válogatás nélkül adják magukat, ha így, - vagy úgy - értelmét látják. Ahány nő annyi féle: a nővérem mindig azt mondja: amíg klozetot lehet pucolni, nem menne utcanőnek, dehát szerencsére nem mindegyik elégszik meg a házasság langyos pocsolyájával, azaz egyetlen fickó boldogításával, helyesebben szólva: szolgálatával!
Öt évig tartott a fura kanmuri, és majdnem mindig teljes létszámmal. Később már nem húztunk sorsot, érkezési sorrendben következtünk egymás után, csak Olíviának volt egy kikötése: Fred legyen az utolsó és nemcsak azért, mert mi, ha végeztünk el is mehettünk, kicsit kiszellőztetni a fejünket és gondolatban meggyónni amit elkövettünk, ajándékot venni az asszonykánknak, -hanem mert egy olyan kemény szinte már melónak tekinthető numerasorozat után, egy darabig nem igen vágyott egyikünkre sem. Azért voltak kedvencei, köztünk is. Csak, amikor már vége lett a baráti - de mindenképpen bűnszövetségben elkövetett kéjelgésnek - és Olivia eltűnt a süllyesztőben, akkor jöttünk rá, nagyokat röhögve, hogy mindnyájunknak ugyanazt mondta, előtte, közben, és utána: te vagy a kedvencem... te vagy a legklasszabb köztük, amit veled érzek, az szuper... Dehát mit számit az, hogy hazudott? Aki azért lódít, hogy valakinek a kedvére tegyen, annak isten is megbocsát, és Olivia éveken át képes volt abban a hitben ringatni valamennyiünket, hogy remek teljesítményű hímek vagyunk, sosem érzett még olyan kéjt, mint velünk, és akár hiszik akár nem, ez nekünk is hasznunkra lett. Legalábbis a feleségem nem is olyan régen megjegyezte: volt egy időszak a házasságunkban, amikor már - már attól féltem, kihűlt a szerelmed, aztán egyszercsak megtáltosodtál, és csodálatos évek következtek. Akkoriban sok ajándékot hoztál, jobban kívántál, kár hogy egyszercsak leszoktál róla.
Hát ennyit a kanmurik nyomasztó bűntudatáról és tagadhatatlan hasznosságáról. Mert ami nem hétköznapi, ami más mint a megszokott, az mindig izgalmasabb, akár tagadja az ember, akár bevallja. Jó lenne, ha minden nő megértené, hogy már az is nagyot lódíthat a férfiasságunkon, ha felszabadultan, szemérmetlenül, - vagyis inkább a világ legtermészetesebb módján - képesek röptetni bennünket, vagy együttszárnyalni velünk. Az élet sok - sok területére igaz, de a szexre ezerszeresen is, hogy a dicséret, a legkifizetődőbb, - egyúttal legnagyobb örömet adó - jutalmazás. Ráadásul nem is kerül semmibe: csak tudnám miért élünk vele mégis olyan kevesen és kevésszer?! Lehet hogy a rohanó világ kényelmesebbé teszi az életet, elképzelhetetlenül nagyszerűvé a technikát, de mire megérti az ember, hogy a pénz nem minden, elszalad mellette az élet, és rádöbben, hogy annyi mindenre nem volt ideje, amit el akart mondani, amit gyengéd szívvel adni akart annak, akit valamikor élete társául választott. Ma már a legtöbb házaspár nem egy pár, hanem két boldogtalan, egymás iránt egyre kevésbé érdeklődő, idegen ember. Hacsak nem kérik a házasság felbontását, amit legtöbbször azok sínylenek meg, akikért valamikor vinni akartuk valamire, akiknek példaképei szerettünk volna lenni: a gyerekek. Aki a mai fiatalokat szapulja, önmagát minősíti, hiszen a puha meleg fészekből, a repülni még nem biztonságosan tudó pihés fióka legfeljebb kieshet a figyelmetlen szülök miatt, de önszántából nem igen hagyná oda soha!!